Keszthely - szeszhely - best hely: tartja a MATE keszthelyi campusának örökérvényű mondása. Nincs ez máshogy akkor sem, ha az ember buszspotting céllal érkezik a zalai kisvárosba. 2024. nyarán két alkalommal látogattam meg a települést, ezekről szól ez a bejegyzés.
Az első látogatásra július közepén került sor. A vasútállomáson a Helikon Interrégión Desiro-pótló szerepben tevékenykedő Bzmotról leborulva jöbb ötlet híján először az autóbusz-állomás tárolója felé vettem az irányt, ahol a bevett gyakorlatnak megfelelően felmértem mire érdemes számítani aznap. Az udvari beszállító (B Euro Car) által delegált vonatpótló buszok sajnos nagyon rossz fényeléssel álltak, de furcsa meglepetés volt a háromtengelyes überlandcitaro (PDR-533) mellett álló, általam korábban sosem látott típus, ami gyanúsan hasonlít a Berkhof Ambassadorra. Egy gyors fotobusos leinformálást követően egy új típussal gazdagodott a fejbéli típustáram: VDL Citea (AIBF-362). Az akkor még csak néhány darabos forgalomban álló Citea-flottát az ország spotter közössége a nyári tervezett és operatív pótlásokkal ismerhette meg, hogy azok az év végén a Budapest-környéki járműgazdálkodásba besegítve Volánbusz színekben álljanak forgalomba. A tárolón állt még a néhai Kapos Volán PGK-296 rendszámú Credoja is ellenfényben.
Nem sokkal később futott be az első jármű Rezi felől, amelyről valamelyest értékelhető kép is készült, HRE-728, Ikarus EAG E95.41 by Zala Volán:
Kellemesnek nehezen nevezhető munkakörnyezet lehet klíma nélkül ilyen kis nyitható ablakokkal a 35 fokos nyárban.
A Mártírok útján parkolt az AABG-217 rendszámú Iribus Evadys HD, ellenfényben, azzal inkább nem riogatnám a Tisztelt Olvasót. Az induló Kaposos Credoval egyidőben érkeztem újfent vissza az állomáshoz, ahol néhány kép erejéig az érkező buszokat próbáltam meg értékelhető módon fotózni anélkül, hogy a környéken kószáló galeri figyelmét túlzottan magamra vonjam, kétes sikerekkel. A "minket fotózzál gizda gyerek" felkiáltás ignorálása után szerencsére odébbállt a társaság.
LNN-697, Mercedes-Benz Conecto II helyijáratával érkezőben:
A bátaszéki KZR-275 után furcsa látvány volt természetes környezetében megfigyelni a helyijáratos Zala Volán fényezést.
Pakodi kinnalvós gáz-MAN, a Budapesten unásig fotózott háromajtósok kétajtós sárga testvére valahonnan valahová, hisz az utastájékoztatás egy felesleges extra. AAGL-406, MAN 12C Lion's City 12 G NL320:
A rögtönzött safety-car szerepet betöltő dottó után érkezett az ország utolsó Volános Setra S315NF busza, a JRX-298 Hévíz felől:
Nagyatád felől érkezik bekapcsolt reflekorral az akkori legfrissebb háromtengelyes beszerzés képviseletében az AALC-801, Volvo 8900BLE:
Az időközben a telephelyről kiszivárgó buszok látványára helyzetváltás, RWE-751, Credobus Econell 12:
Végezetül a soproni járatára készülő LYM-227, Setra S416GT-HD:
Már útban voltam a vasútállomás felé (ez nagyjából 50 méter sétát jelent, szóval egy El Caminotól messze van), hogy egy Balaton IC büfékocsijában elhagyjam a várost, amikor az addig a városhatárban álló lerobbant MNL-821 Credo EC 12 tolta be a vontatót:
Második alkalommal augusztus elején tértem vissza, elsősorban azért, hogy helyben dolgozó tartalék C56-ot cserkésszem be. Az előző látogatáson felbuzdulva először ugyan úgy, az autóbusz-állomás mellett helyezkedtem el, de a súlyosan ellenfényes beállítás miatt inkább nem erőltettem a retinám kiégetését a fényképezőgép kémlelőjén át. Mindeközben megérkezett a C56 és több EAG is, így sürgősen új fotóshely után néztem, de először még a kiálló JDY-556, Ikarus EAG E94.53:Időközben érkezett a fotós közösségünk chatjébe több fénykép amely gyanúsan ismerős buszokat ábrázol, így némi helyzetfelismerést követően derült ki, hogy Barni nem sokkal korábban fotózott ott, Vazul, Viktor és Adrián pedig éppen Keszthelyen van fotózni, majd egymás megtalálása után a közeli körforgalomban elhelyezekedve vártuk az érkező buszokat. Mindezek előtt azonban Credo szünet:
RTR-859, Credobus Inovell 12 Pécs felé és PPH-626 Credobus Econell 12 Fenékpuszta irányába:
Majd nemsokkal később amiért jöttünk, HNP-031, Ikarus EAG E94.21 Hévíz irányába:
Elmaradhatatlan Zalás Setra S313ÜL, KYM-135 Rezibe:
És végezetül az igazi attrakció, az utolsó megmaradt zalai C56, ráadásul régi flottaszínben, HOG-565, Ikarus C56.42:
Természetesen sok más is lecsevégre került, de egyensárga harmadik generációs Intouro-hegyekkel nem untatnám a Kedves Olvasót, ahogy a sárga Credo sem egy különösen izgalmas látvány. Ezekkel a képeimmel a Fotobuson találkozhat az érdeklődő, amennyiben ingerenciája van rá.
2025. tavaszán Keszthelyen is e-Ikarus állt forgalomba, legközelebb már ennek apropóján érkeztem a városba.
JOM-413